Atokaji borvidéket az éghajlati viszonyok és a kiváló termőföld kombinációja jellemzi, amely kedvező feltételeket teremt a tokaji szőlőfajták termesztésére. A legkisebb borvidékeink közé tartozik, egyedülállóságának köszönhetően azonban a legismertebbek közé sorolják.

A tokaji borok minősége és különlegessége több, egymással összefüggő, és egymáshoz szorosan kapcsolódó tényező hatásának eredménye. Ezek a következők:
természeti (földtani - talajtani) tényezők, földrajzi tényezők, éghajlati - időjárási tényezők, a furmint, a hárslevelű és a sárga muskotály, a szőlőfeldolgozás technológiája, a raktározás egyedülálló módja, valamint a hosszantartó érlelés.

A furmint, a hárslevelű, valamint a sárga muskotály nemes túlérésre és aszúszemképződésre képesek. A földalatti tufakőzetbe vájt pincékben az egész év folyamán állandó hőmérséklet uralkodik. A régió jellegzetes arculata a talaj vulkanikus összetételéből adódik, amelyben andezitek, riolitok és tufáik fordulnak elő, mely utóbbiak az ásványi anyagokban gazdag nehéz, vályog- valamint agyagos-vályogtalajok alapját képezik.

A zempléni dombvidék talajain található kőzetek többnyire savanyúak. A szőlőskertek többnyire a lejtők középső és felső részén, köves, ill. tufatalajon helyezkednek el. Ezek azok a talajok, amelyek kedvező hőmérsékleti viszonyokat teremtenek a tokaji szőlőfajtáknak a nappali és az éjszakai hőmérsékletek közti ingadozások kivédésére. Előnyük abban rejlik, hogy napközben elnyelik a napsugarak által közvetített hőenergiát, amely azt követően éjjel kisugárzik, és az egyes napszakok közti hőingadozások ezáltal kiegyenlítődnek. A szőlőérés ennek következtében felgyorsul, és kedvező körülmények alakulnak ki a tokaji borra jellemző zamatanyagok és az aromatikus anyagok képződése szempontjából.

A tokaji szőlőfajták érlelése szempontjából igen fontos szerepet játszanak a szőlő vegetációs ciklusa alatt fellépő makro- és a mikroklimatikus tényezők. Ezek közé tartozik a levegő és a talaj hőmérséklete, a napfénytartalom, valamint a csapadékmennyiség. A tokaji borok jellege elsősorban a különleges szőlőfajtákból ered. Ezek közé három alapfajtát sorolnak, melyeknek meghatározott arányban kell szerepelniük a tokaji borban.

A tokaji szőlő alapfajtája a Furmint, amely 65%-kal részesedik a tokaji bor készítésében, ezt követi a hárslevelű, 25%-os aránnyal, és a sort a sárga muskotály zárja, melynek részaránya a tokaji borokban kb. 10 %.

A tokaji szőlő három alapfajtája azzal a tulajdonsággal rendelkezik, hogy a hosszú, meleg ősz során a késői szüret idején a Botrytis cinerea Persoon penész hatására aszúszemek keletkeznek, s ezek képezik a tokaji aszúborok készítésének alapját.

A tokaji borok hagyományos módon való készítése azon alapul, hogy a bort lassú, évekig tartó oxidációnak teszik ki kisméretű (136-250 l-es), mély tufapincékben tárolt tölgyfahordókban, állandó 10-12°C hőmérséklet, magas, 88-95 % -os páratartalom mellett, valamint a Cladosporium cellare pincepenész hatása alatt.

Közismert tény, hogy a tokaji borok készítése a szürettől és a feldolgozástól kezdve az oxidációs technológián alapul. A folyamat a szőlő túlérésével, az aszúszemek eltávolításával, a zagy erjesztésével és az aszúszemek kiválasztásával veszi kezdetét, majd az újbor bizonyos fokú, a képződés során végbemenő oxidációjával folytatódik, és a fahordókban végbemenő, néhány évig tartó érleléssel fejeződik be.

A tokaji bor érlelésének eljárása a pincemesterek titka, akik a csúcsminőségű királyi nedű előállításának titkát igen becsületesen őrzik. Ezek az eljárások nemzedékről nemzedékre szállnak át, és a tokaji bor különlegességének titkát rejtik magukban.